Valamikor a vidék vallási és oktatási központja volt, XIII-XIV. századi, szép fekvésű református temploma azonban rejtve marad az átutazók számára. Bár dombra építették, a falun át szeszélyesen kanyargó országútról mégsem lehet észrevenni. Holott bőven kínál látnivalót. Akárcsak az a közösségi ház, amelyet a hajdani iskola romjaira épített fel Zöld György református lelkész vezetésével a vajai gyülekezet, megmentve a menthetetlennek látszó, salétromos, beomlott épületmaradványt az enyészettől. A főút mellett látható az 1918 utáni jellegzetes stílusban épített általános iskola, amely nemcsak a szomszédos falvakból bejáró tanulókat veszítette el az évek során, a felső tagozat Ákosfalvára költöztetésével a falu életében betöltött szerepe is meggyengült. Székelyvaját ma nem annyira nevezetességei, sokkal inkább a szeszélyes út miatt történt súlyos balesetek okán emlegetik.


Kereszt és szív


          Miközben a hírhedt vajai kanyar előtt a rendőrség és az országútkezelő igazgatóság illetékesei ellenőriznek, Zöld György lelkésszel lépkedünk fel a református templomhoz vezető lépcsősoron. A magas, impozáns tornyot a XVIII. század végén építették a hajóhoz, s Orbán Balázs fedezte fel a torony egyik gerendája mögött a címerpajzsot, közepében a kereszttel díszített szívvel, egyik oldalán a Nappal, másikon a Holddal, s a Székelyföld krónikása az 1442-es évszámot is látta még. A templom nyugati oromfalán faragott gótikus ajtókeret látható, s őrzik még a reneszánsz ajtótöredékeket is. A tágas templomhajó falán régi freskók maradványait tárták fel, külső részén is megőriztek egy szép díszítést. A templomkertben terebélyes nyírfa ágai hajlanak a sírok fölé, egykori hadifogoly hozta haza, s ültette el a fogságban töltött napok emlékére.
           Hajdanán a kisgörgényiek és a göcsiek is a vajai templomba jártak, az előbbiek a XX. század elején, a göcsiek a XX. század végén önállósultak. Vajából származott Göcsi Máté, a reformátusok harmadik püspöke (1580-85).

Öreg, de szép


          Székelyvaja nemcsak egyházi, oktatási szempontból is jelentős településnek számított. Az első református tanító nevét az 1600-as évek kezdetétől ismerik, s 1685-től 1948-ig minden tanító nevét megőrizték. A templomdomb oldalában levő hajdani iskola egyik szárnya a XVIII. század végén épült, a másikat később toldották ahhoz. Az 1918-as fordulat után a főút mellett készült el a jegyzőség, és a román tannyelvű, jól felszerelt állami iskola, amely 1940-ig párhuzamosan működött a felekezeti iskolával. A volt állami iskola a szocializmus idején központi tanintézménnyé vált, ahol a helyiek mellett a göcsi, szövérdi, csókai, kisgörgényi és harasztkeréki gyermekek tanultak, s a tulajdonosától elvett udvarházban működött a bentlakás. A volt református iskolát a kollektivizálás után műhelyként, majd csirkeneveldeként használták, később az iskolai műhelygyakorlatot és a testnevelésórákat tartották benne. Miközben a tanintézmény elvesztette központi jellegét, a régi épület éveken át üresen állt. A pince beszakadt, a faanyagot, ajtókat, ablakokat eltüzelték, s a pusztuló épület közprédává vált. A használhatatlannak tűnő romot 2004-ben adták vissza a református egyháznak. Zöld György lelkész irányításával, a presbitérium valamint az asszonyok munkája révén a hollandiai testvérgyülekezet támogatásával csodával határos módon a falu egyik legszebb épületévé alakult.
           – Kezdetben esővízcsatornával láttuk le, megjavítottuk a tetőt, alábetonoztuk a falakat, támfalat építettünk, s így megmentettük a pince egy részét. A presbiterek közmunkával dolgoztak, hasonlóképpen néhány asszony is, s amikor a sliedrechti holland gyülekezet tagjai látták, hogy az adományaikat milyen látványosan használtuk fel, mind nagyobb összeggel támogatták az igyekezetünket – mondja a lelkész, majd hozzáteszi, hogy a nyárádszentbenedeki Molnár Antal vállalkozó az első évtől folyamatosan építőanyagot biztosított, s a községközpont, Ákosfalva tanácsa is jóindulatúan kezelte a vajai reformátusok vállalkozását.
           A gyülekezeti házat múlt év októberében avatták, s a szép színes épületben egy társalgóterem, rendezvények szervezésére alkalmas nagyterem, konyha, kamra, tágas pince található. A lelkész célja, hogy vasárnaponként az istentiszteletek alatt gyermekfoglalkozásokat szervezzenek, istentisztelet után pedig a társalgóban egy kávé mellett megbeszéljék a falu és a világ dolgait. A házban idősklubot is szeretnének működtetni, s a nagyterem civilizált hely a különböző családi rendezvények megtartására.
           – Öreg, de szép – mondja a narancsszínnel díszített közösségi házról a lelkész, aki annak örül, hogy a volt református iskola jellegét megőrizve sikerült felújítani a romba dőlt épületet, amelynek a kis csengőtorony díszíti ma is a tetőzetét. Sok energiánkba került, de jó látni a munkánk eredményét – teszi hozzá.

A leépülés hangulata


          A helyi általános iskolában hazamenni készülnek a gyermekek. Bár szépen rendbe tették az osztályokat, s korszerű számítógépes termet is berendeztek, sajnos itt nem az épülés, hanem a leépülés hangulata lengi be a helyet. A nyolc osztályból mindössze három, egy összevont első-második, egy harmadik és egy negyedik osztály maradt félszáz gyerekkel, akiknek 50 százaléka roma családban nevelkedik. Mivel a felső tagozaton is összevont osztályok működtek volna, a szülők egy része döntötte el, hogy jöjjön az iskolabusz és szállítsa Ákosfalvára a felsősöket. Ma már van, aki zúgolódik, hisz a forgalmas E-60-ason utaznak Ákosfalváig a gyermekek, és oda járnak a 2000-ig Vajában tanuló göcsi és szövérdi iskolások is. A Vásárhelyről ingázó Pap Enikő valamint a helybeli Szabó Emília és László Júlia tanítónők elmondják, hogy a létszám az alsó tagozaton is folyamatosan apad, s jövőre mindössze két tanító marad. Kevés gyermek születik, a családok mind későbbre halasztják a gyermekvállalást, és divat lett az elemistáknak is a művészeti iskolába járni. Van szülő, aki már óvodába is Vásárhelyre viszi a gyermekét.
           – Holott sok a problémás tanuló, akikkel a kis létszámú osztályokban jobban lehet foglalkozni, s ma már vidéken is jól képzett pedagógusok oktatnak, a diákok pedig megismerik a helyi hagyományokat, miközben egy idegen iskolában gyökértelenné válnak. Ha az utaztatásra pazarolt energiát a szülők a gyermekükkel való foglalkozásra fordítanák, akkor fölöslegessé válna ez a divatjelenség, de könnyebb másra hárítani a felelősséget – hangzik el a beszélgetés során.
           – Sokan akkor fognak felébredni, ha megszűnik az iskola, ami ma még felbecsülhetetlen következményekkel járhat a falu életében. Elmennek a pedagógusok, s elmaradnak a megszokott iskolai rendezvények, a szüreti bál, karácsonyi műsor, a karnevál és sorolhatnánk tovább – mondja László Júlia, aki szakdolgozatában a székelyvajai farsangok eseményeit rögzítette. Ezek főszereplője a férfiruhába öltözött nők és női ruhába öltözött férfiak, a vőlegény, a menyasszony, a ló, az ördögök mellett a szökdécselő bika volt, amelynek fejére korondi fazekat húztak.
           A tanító nénik ottjártunkkor nagy eseményre, a második osztályosok mesemondó versenyének a megszervezésére készültek, amelynek övezeti döntőjét szombaton négy (egy vásárhelyi, a jeddi, backamadarasi és ákosfalvi) iskola legjobban mesélő diákjainak a részvételével tartják.

Tűnt idők emléke


          A farsangot, a fonók világát meséli el kérésünkre a nyolcvanas éveinek végén járó Páskuj Lina is, aki betegen fekszik, mivel nemrégiben elesett. Ahogy a fonókban folyó mulatságot, és farsangi emlékeit átéli, megszínesedik az arca, s a hangja is megváltozik. Mulatságos események egész sora rajzik elő emlékeiből, majd kiszakad belőle, hogy fiatalkorában milyen szeretet volt az emberek között. Ahogy az is, hogy nemcsak a délelőtti istentiszteleten telt meg a templom, ebéd után a házak előtti padon ünneplőbe öltözött helybeliek a harangszóra egy emberként indultak a délutáni istentiszteletre is. Vajon csak a tűnt idő, a fiatalság szépíti meg az emlékeket, vagy valóban összetartóbb, égi táplálékban és földi vidámságban gazdagabb volt egykoron Székelyvajában az élet? Reménykedjünk abban, hogy a közös erővel megújult gyülekezeti ház építő, megtartó kapocs lesz a helybéliek számára.