Szeretlek, ősz… mikor enyhet hint a táj,
minden, mi zöld, földbarnává ernyed, 
a köd langy, gomolygó táncra gerjed
s már tüzes nap harapós ajka se fáj.

Ilyenkor mellbe vág a felismerés,
hogy mennyi gyönyört rejt még az élet,
hogy minden szép bontogat új szépet,
mit látnom és éreznem sors-rendelés.

Tudom, a tavasz, nyár, tél… gyöngyképek.
Ám bennem csak az ősz az, mi gyöngy-esőz,
súgó zsongásától ázva lépek

mély boldogságba - oh, dallamos dizőz!

Lassacskán, lustán érkezik 
Lágy őszi szellő, fújdogál 
Melegnek érzed fuvallatát 
Már hűvösebbek az éjszakák 

Zöldek még a fák, a bokrok 
Pompázatos látványt nyújtva 
Megvan még, a zöld korona 
Még nem bóklásznak az avarba 

De mindjárt itt lesz a szép ősz 
Színesre vált át a zöld tájkép 
Ezerszínűek lesznek a lombok 
Földre hullanak a falevelek 

Elmúlik a meleg nyár, vége 
Jön a szép, színes ősz, végre 
Ilyenkor sétálnék az erdőbe 
Kis ösvényeken, kettesbe 

Bokáig lépkednék az avarba 
Amikor már mindent betakar, 
Érezném az illatokat, a levegőbe 
Beszívnám az ősz, friss illatát

       Tegnap még nyári este volt
                                                             zöldellt a rét
                                                         Virágok nyíltak rajta,
                                                 Pompába öltözött eme szép vidék.

Elmentek
már a madarak, a fecskék
Csak mi maradtunk itt: én és az ősz.
Szép álmomat a lelkemből kilesték
Csapongó vágyaim, hogy visszajössz.

De elmentél, veled a nyár, az álmok.
Csak szél süvölt, és halál bolyong a berken.
A hervadásban elmerülve állok,
És fáj az ősz, a bánatom, a lelkem.

Neked nagyon hideg volt itt az élet,
Nem jött bíborral már az alkonyat.
S megsemmisült sok délibáb-reményed
Csillagtalan nagy éjszakák alatt.

De érzem már: te vagy lelkemnek minden,
S nem kérek tőled semmi, semmi mást,
Csak jer vissza, s én rózsákkal behintem
Körülötted az őszi hervadást.